Levél a Gyűlöletről II.

Igen…már majdnem fél éve, hogy utoljára láttalak, és még mindig elevenen él bennem a tűz…a tűz tekintetedből. Azt hittem fájni fog. Azt hittem szét fogok roppanni, majd kettétörve elsorvadok, és nyirkos leszek mint valami elkorhadt fa az eső után. Azt hittem más lesz…azt hittem csak én vagyok így…

És igen. Csak én vagyok így. Másoknak a testét kaptad meg…tőlem viszont súlyosabb terhet cipelsz. A lelkemet. Örökre. Testem így örökre szűz marad, hisz lelkem hordozója sosem kaparintotta meg azt…

…fogalmad sincs róla…

…fogalmuk sincs róla…

…senki sem tudja rajtam kívül titkomat. És ez fáj. Nem értenék…nem fognák föl…hisz’ ki vagyok én?…senki…közöm sincs hozzád…hisz’ megmondták…

…a test minden?…

…A TEST MINDEN?!

A test semmi. Bebizonyíthatom, itt és most…kezembe veszem a tőrt. Most. Véremmel felfestem: Szerettelek…

…majd a testem elhal, de szellemem továbbkúszik a lágy széllel, amíg hozzád nem ér. Rettentő sötét tájakon zuhanok keresztül így. A fagy marja minden porcikámat, de nem érdekel…tudom mit kell tennem…majd elérkezem a leghűvösebb pontra…az arcod…Kikutatom füled legérzékenyebb pontját, majd halkan két szót súgok: