Délibáb

  Tikkasztó melegben, egy zöldellő-sárgálló réten állt Gréta. Izzadó homlokkal, lába körül tüskék ágaskodtak. Előtte egy csodás kép tündöklött, lefesthetetlen, és felfoghatatlan. És ő egyszercsak belenézett ebbe a szépségbe: szemei kápráztak a gyönyörtől, teste borsódzott a fájdalomtól. Minden eddigi érzés, minden eddigi jelenet egyszerre semmissé vált a fejében. Hátranézett társai alakjára: nem maradt belőlük más, csak csupa szürke, elmosódott, pontszerű paca. Már nem ismerte őket. Sem a talán egy életen át mellette álló barátokat, sem az őt szenvedélyesen ölelő szerelmet, sem az óvó, védő, őt nemző szülőket. Csak az a fénylő, sejtelmes kábulat tűnt neki olyan tetszetősnek, és ismerősnek, amit maga előtt látott ismét, ahogy üveges tekintetét visszafordította.

  Elindult hát eme kép irányába. Bal lábát óvatosan felemelte, és újra letette a földre: patt. A tüske beledöfődött Gréta csöpp lábába. A vér csorogni kezdett bokája tövéből. A lány nem tudott mit tenni; ha leül pihenni, újabb tüskék fúródnak egész testébe, ha továbbindul csak lábaiba ugyan, de nem bírná sokáig, és gyönge teste eldőlne a szúrós füvön… a vér pedig csak ömlött, egybeelegyedve az ő sós könnyeivel, szürkés-pirosas vegyületet alkotva. Nem volt mit tenni. Állt hát, és várta az isteni sugallatot, az irányt, amerre továbbléphet.

  Nem ácsorgott sokáig a gyötört lélek; egyszercsak egy szál vörös rózsa nőtt lábai elé. Grétát egy pillanatra talán jobban is ámulatba ejtette, mint a Kép. Először csak szagolgatta, és egyre inkább kívánta a virág egész testét-lényét. Fogta hát, és egy erős karlendítéssel letépte. A bimbók hervadni kezdtek, a szárakból kiszökött minden nedvesség, és Grétával megfordult a világ… a hurrikán felkapta őt, és ő minden tehetetlen porcikájával hagyta, hogy azt tegyen vele a szélvihar, amit csak akar. Az pedig forgatta, csűrte-csavarta őt, órákig. Grétán szédülés, majd ájulás lett újjá: puff; megérkezett.

  Kezével fel akarta támasztani magát, de nem sikerült… bal karjának csontjai szitává törtek a hurrikán dobásától. Nagy nehezen, percek múlva állt csak föl… körbenézett… koromfekete eget látott, homokos sivataggal. Olyan borzasztót, amit csak elképzelni sem lehet: a kopár nemlét állt talán az orra előtt. De a Kép még mindig nem tűnt el, a sötét égbolt egy kis sarkában látta vágyainak vágyát. Megnézte előbb még csurom véres lábfejét: most egy fekete folt éktelenkedett az előbb még nyílt seb terén, és nem érezte, ahogy megérintette azt. Visszatette lábát a földre, majd pólójából pólyát hajtott törött kezének. Futni kezdett, a Kép felé… de akárhogy rohant, a kép egyre távolodott tőle, bőre száradt, és érezte, hogy mindjárt újra elájul a vízhiánytól. A helyzet kilátástalan volt: Gréta leült hát a homokba, hátha újabb jelet kap. Egyszercsak egy gyík feje bukott elő a szellőfújta homokból. Körbeforgatta szemét, majd hatalmas pupilláival meglátta a lányt. Sziszegett, és visszafordult a homokba. Gréta erre, mint valami őrült, ásni kezdett az állat nyomába. Száradt bőrével csak kapirgálta a homokot…

   Órák elteltével, önkívületi állapotban ugyan, de még mindig ásott. Ekkor, hatalmas erővel víz zúdult ki a homokból, eltalálva Gréta fejét, aki ugyanazzal az erővel a földre huppant. Mikor fölkelt, egy oázisban találta magát, és egy kristályvizű folyó mosta fáradt testét, egyenesen a fenséges tünemény irányába. Felnézett az égre; hatalmas madarak cikáztak a feje fölött, mint holmi halált hozó denevérek. Félni kezdett. Szíve dobogását füle tövén hallotta. Ekkor az egyik sasszerű, éles, fémescsőrű förtelmes szörnyű szárnyas leszegte fejét, majd célpontját beazonosítva lecsapott rá. Gréta nem bírt mozdulni. A madár ránehezedett, és ő érezte, hogy a tüdeje megtelik az édes vízzel. A szörny ekkor csípni, tépni kezdte lábait. A folyó a lány testéből mert folyadéktól vörössé vált, és Gréta egyszerre saját vértengerében találta magát. Szeme világa kezdett elhomályosulni, és érzékei rohamosan tompultak. Oldalra nézett. Életében utoljára látta a csodálatos képet, amit végzetének szánt a sors. Lehunyta szemét.

A délibáb eltűnt.

Gréta szétaszott, lópaták által mélyesztett holttestét napok múltán találták meg a réten.