Szürke az égbolt,

S a fák kopaszok.

Duruzsló madarak súgják

Fülembe a Halál hangját.

A szél üvöltve ordít,

Jeget csap arcomba; hörög, vonyít...

Mint az erdő sebzett farkasa,

S tőrjét a szivembe szurintja.

A feketén fénylő Nap

Szirmot öl, s leveleket arat.

Járda szélén döglött verebek:

Fagyott csőrük már nem csicsereghet.

Udvarunkon fakezű hóemberek,

Arcukon groteszk mosoly; kinevetnek minket.

Hát miért fussunk e rideg ködbe?

A vég elér: hiába rohanunk előle.