néztem bele a lángoló szemeibe, mélyen
az volt az egyetlen nyugtató fény az éjben
tüzétől bennem valami lángra kapott
és ez többé megnyugvást nem is hagyott

kedwes szawak egymás után peregtek
belém egyre több szeretet temettek
majd egy perzselő éjszakán ajkunk összeért
és életembe a szerelem fogalma visszatért

fűt, fát, és minden szépet ígért
de a szeretetéből minden cseppet kimért
nyomorán egy percre sem tudott túllépni
azt is elfeledte, hogyan kéne túlélni

lángoló szemében a fény feketén játszott
gyűlölettel fonogattuk közönyös nászunk
de megölelt, és ez megint fájón égetett
halálban tobzódunk -súgta a képzelet

elhessegettem gyorsan ezt a bolond képet
ez után rendületlenül szaladt előre az élet
közben elmém minden éjjel a karjaiban nyugtattam
reggelente a busz után wele futhattam

aztán megértettem a sírjánál térdepelwe
nálam százszor különbet érdemelne,
és ez a parázs a wolt halál láza
így tudtam meg, mi a nász gyásza...