Holló Tündér (2004. nov. 20)

mint az éjbe burkolózott ég, vagy a fekete

mély gyászod tárgya a boldogság teteme

te, egy Holló, az éjszaka szabad vándora

ha üstökösnek ütközöl, megcsap a lét mámora

de szállsz, míg ki nem tépik tündöklő szárnyad

mert lesüt közéjük a földre kiáltó bánatod árnya

bár csak tűrsz, ezzel kristálytiszta véred ontják

hogy az égen miért fakul egy csillag, nem is tudják

harmatot könnyező szemed mégis gúnyosan nevet:

a végtelenségig ragyogó egy csillag sem lehet

hűvösen sötét vagy, te tündér, de forrón lángoló

megmagyarázhatatlanul érinthetetlen aurád áradó

tükörsima, mély érzésed a köddéválásba segít

a Nap sugaradból halálod után is életet merít...