Két lány

Ki vagy, te távoli lány?
Látni homályosan látlak csupán.
Nem is látlak, érezlek,
Tudom, az életemet mérgezed.

Hibátlan vagy, feddhetetlen,
Másokkal sosem tiszteletlen,
És ha akadnak akik bántanak,
Az ütéseket állod. Bátor vagy.

Zárhatnak kietlenség börtönébe,
Te akkor is boldogan vigyorogz kifele.
Hazugságokba burkolózol.
Győzködöd magad hogy ez így jó.

Ó, hogy én hogy gyűlöllek!!
Te mindent elnyomó gépezet!
Mindent kiirtasz, eltiporsz, szétzúzol,
Lábad nyomán nem marad más, csak por...

Számodra nem létezik barátság, szeretet.
Csak a saját célod fontos neked.
Szürke vagy és élettelen,
Bezárva vagyok börtönödben

***

Figyelj, te távoli remegő láng,
Rajtam kívül senki más nem lát.
Nem vagyok más csak egy buta gépezet,
Te vagy az, mit úgy hívnak: lélek.

Egyszerű vagy, mégis változó,
Érzésenként lágyan hullámzó.
Gyönyörű és tiszta vagy, de gyenge.
Ütéseknek ellenállni? Nem vagy képes erre!

A pusztító hullámokat én állom
Amiben te élsz, az csak álom.
Képmutató vagyok, tudom
És ettől én is undorodom...

De ahhoz hogy életben maradjak,
Kell lennie egy ilyen falnak.
Hiszed hogy börtönbe zárlak?
Kint nem vár rád más csak árnyak.

Ne keresd a fényt, hisz te vagy magad.
A világ bűzétől mocskától távol vagy..

***

Mások számára tán érthetetlen,
Mit művelnek ezek ketten.
Egyik a külvilágtól védi a másikat,
A másik pedig érzést, életet ad.

Egymás nélkül nem tudnak meglenni,
De együtt sehogysem bírnak élni.
De nem élhetnek külön életet,
Mert a testük bizony egy.