Hazug őszinteség Emberek jönnek-mennek mellettem, Mindannyian hazudnak nekem, Hazudsz te is, meg a többi is, Nem tehetek mást, hazudok én is. Üres szavakat dobálunk egymásnak, Soha sem értjük meg a másikat, Mindannyian szerepet játszunk, Sosa vesszük le az álarcunk. Azt hiszzük boldog a másik, Mert vigyorgó álarc mögé bújik, A közösségi szabályok miatt, Nem mondjun sose az igazat. Istenem hogy jutottunk idáig? Hogyan értünk el a legaljáig? Miért büntetsz minket, miért, Miért csak magányban lehetünk őszínték? Miért papír mögül kell vallanom, Nyíltan ki miért nem mondhatom? Másoknak talán ez jutalom, De engem belülről fojt nagyon. Ki nem mondott szavak megölnek, Belülről lassan megemésztenek, Hideg álarcot hordozok, Már magam sem tudom ki vagyok. De álarc nélkül sebezhető vagyok, Ti rosszak rögtön nekem támadtok, Nincsen bennetek könyörület, Kínoztok míg van bennem élet. Így mindenképpen meghalok, Nem baj, itt úgysem maradhatok, Két halál közt csak egyet kérek: Mindenható, Tiszta, Őszinteséget! ****** Egyszer lehullnak majd az álarcok, Akkor aztán ti is megláthatjátok, Hogy én nem hatalmas csodát kívánok, Csak egy ennél szebb és jobb világot