Átkozott fattyú

átkozott fattyú... szemtelenül magasra emelkedett. csak néhány földi percre látogatott közétek. száján égtelenkedett a megszáradt vér. sötét volt, hideg éjszaka, a teliholdat figyelve döbbent rá, milyen szépett alkotott. tekintete meglágyult, átérezte milyen gyönyörködtető a magány. evilági drogtól kijózanodva koncentrált az elméjében megszilárdult csomók súlyára. a csomók apró fonalakká kigombolyodva mosták sápadt arcát. vénái lángot könnyezve égették a fák békés csendjét. a szél lapítva hegedülte búcsúdalát.

milyen fájdalmas....

milyen reális...

egyszerre ér véget egy csodás teremtés, és a földnek nevezett leprafészek....