|
Apró foszlányok
Fruzsy 2005.03.17. 20:02
...vajon meddig bírja még?! kapzsiságtól pirosló arca hamisan kitartást sugall. néma gyászmenet várja, mikor törik már meg...
Apró foszlányok
"te nem tudhatod, milyen érzés, mikor gonosz görbéket látva, meghal belül valami. csak nagyon kicsi, de pont elég ahhoz, hogy sok ilyentől vesszen minden. ne érj hozzám, most minden apró dolog fáj. nem kell hogy segíts, csak hagyj békén."
-végszavak hangzanak, nevető lemondással, kecsegtető reménnyel.
állíts egyet a kapcsolón, kicsit kevesebb áramot. Vezess bele az élettelen testbe. amelyben még vérző szív dobog. nem számít a borítás. az már úgyis fájdalomtól reszket. belül sem maradt sokkal több. csöndben kúszó halál bíztatja a remegő lelket. cseppenő túlélés, mint pergő homok, vidáman szorít még egy kis időt a szenvedésnek. csendben suhogó szárnyak...
angyalok érkeznek. gyilkos ragyogással, aranyból öntött nevetéssel. talán szánakozás tükröződik az arcukon. talán ez a gyilkolási hajlam kitörése... gyülekezik a közönség. hiszen idelenn nem sok ilyet lehet látni. kiéhezett hiánák az égi teremtmények. ravaszul nevető ördög kopogtat. a kígyó nyit neki ajtót. rápillant a halálraítéltre. egy váratlan pillanatban csavar egyet a kapcsolón.
vajon meddig bírja még?! kapzsiságtól pirosló arca hamisan kitartást sugall. néma gyászmenet várja, mikor törik már meg... temetést akarnak; fájó gyászt; ordító hiányt. angyal halkan odasúgja az ördögnek:
- mondd, miért bűnteted, akit szeretsz?!
válasz nem érkezik. de valaki teker még egyet, a kínokon.
mondd, miért bünteted, akit szeretsz?! -visszhangzik még sokszor...
mondd, miért bünteted, akit szeretsz?!...
mondd, miért bünteted, akit szeretsz?!...
de egyszercsak csöndes ordítás. kicsöppen az utólsó csepp a megsebzett ütőérből...
miért bünteted, akit szeretsz?!...
miért bünteted, akit szeretsz?!...
miért bünteted, akit szeretsz?!...
már nem számít. elképedve figyel mindenki. kusza gondolatok kavarognak. most vajon mi történt?! csak egy bűnös élet ért véget. aurát folyatva ijedeztek saját bűneiktől... csendben, de visszafordíthatatlanul, hagyták, hogy kigyulladjon az összes emlék. egy ernyedt virág, az előkészített síron a mélységben tűnik el. a sötét martalékává válik. örvénylik most minden.
de a sír a végtelenségig üres maradt...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
