Gyermeki öregség

Milyen bárgyú a gyermekség, egy percre láttam

De nem ilyen vidám, mosolygó képet vártam

Nevetve totyogott egy apró kis pont

Ha embernek mondható, a legboldogabb ember volt

Talán valaha az én személyiségem is ilyen lehetett

Elgondolkodtam, hogy a sors velem mit tehetett

Kipróbáltam, bolond még én is tudok lenni

És ha hagyom, csak akkor tud velem bárki bármit tenni

Egyre nőttem, mégis annyira fiatal maradtam

De az idők során a gyermekségem mindig tagadtam

Korai öregségemre hideg szél fújja őszes hajam

Pedig odakint a tavaszt bevonta az édes arany

Mára kócos szemem a kifáradt elmém tükre

Így látom, hogy megyek egyre tönkre

Néha azt kutatom, van-e mögötte lélek

Bármit hoz az élet, ezek után semmitől sem félek