Szomorú, sötét köd takarta,

Vagy világitó, tarkabarka,

Engem vigyázó hold-leányka,

Legyen végre megváltása!

Mikor a hideg éj sötétit,

Ö fényével felmelegit,

S Bár kisirt szeme nem vidit,

De könnyével is itat.

Nem tudom miért érdemeltem,

Talán sors rendelte? Nem értem...

Csak azt hogy segiti bús létem,

Mindig kering körülöttem.

Kering, kering, körbeölel,

Pedig lassan élete vész el.

S én elveszem ölelésével,

Mérhetetlen barátságával.

Nekem ö lett a megváltás,

Csöndböl a nagy robbanás,

Egyedülböl barátkozás,

S együtt sirva búslakodás...

Meséböl igy lett nagy élet,

S bár ejtünk néha könnycseppet,

(Mely mind egy üvegbe tétetett)

Neki sosem telik be a pohár.

Néha ugyan felhö takarja,

De maradok igaz barátja,

És ha rátekintek a holdra,

Csak ö jut eszembe róla.

Lányka, bárcsak most is itt volnál!

De jobb lenne, ha mosolyognál!

Söt, teli szájjal vigyorognál

Azokon, kik nem tudnak szeretni!...

Fruzsinak, aki remélem tudja a többi hozzáfüzendöt. :)